(vissza) (mail) (tartalom)

Hölgyeim és uraim, íme a Kontár Komlókutató!

Mint az már bizonyára mindenkinek kiderült, itt változatos, rendkívül izgalmas és lebilincselő módon újabb és újabb sörök recenziójára lehet számítani, a szakmai megalapozottság és elfogulatlanság legcsekélyebb jele nélkül, mintegy vezérfonalként szolgálva a sörök iránt hasonlóan mérsékelten szakértő olvasóközönség manipulálásához. Mivel a KK a jelek szerint még nagyképű is, pontozási rendszerrel is találkozhatnak, mely vagy pontos, vagy nem, mindenesetre az alábbi skála az elméleti alapköve:

5: világklasszis

4: kiváló

3: jó

2: valószínűleg még sör

1: sörgyári szennyvíz

Szolgálati közlemény

mindenkinek

A KK HTML-írási képességei a nullához konvergálnak, amint az az oldal szégyenletes sűrűségű frissítése képében minden kedves olvasónak szemébe ötölhetett. Így aztán az oldal elköltözik egy kommersz, könnyen kezelhető felületre, belenevet a webkettes társadalom szemébe és további pályafutását a

http://komlo.blog.hu/

címen követhetjük nyomon. Itt a fogyasztói nagyrabecsülés, stb. jeleként lehet elméletileg kommentelni, stb, de ezek igazából nem is érdekesek, szemben a ténnyel, hogy a felhasználóbarát szerkesztési felületen esetleg már féléves intervallumoknál gyakrabban is olvashat minden kedves, imádott látogató az ő kedves, imádott söreiről.

-kk-

Goldstar (ראטסלודג)

izraeli barna kóser lagersör

Közel-keleti versenyzőnk látatlanban is megállapítható jó tulajdonságai közé tartozik, hogy Budapesten is kapni (a Rotschildban, meglepő módon), de a kibontás után már jóval kevesebb pozitívum sorolható el róla. Elöljáróban még mindenesetre említést érdemel a rövid államiság jegyében a jelek szerint tekintélyre igényt formáló „since 1950” felirat. Nem lepne meg ha az első izraeli sörfőzde lenne ezzel a korral – még ha a szűkszavú importőri címkén kívül sok mindent nem lehet róla megtudni, legalábbis a KK ivrit szókincse kívánnivalókat hagyott maga után a dekódoláshoz.

Az íze meglepően semmilyen, ami lehet, hogy egy könnyed kiruccanáson a Golán-fennsíkra hasznos, de nálunk nincs ötven fok, ezért nem vígasztal, hogy a enyhén savanykás és nyomokban gabonamalátára emlékeztető, de alapvetően vízízű kortyok után még utóíz sem nagyon marad, dacára, hogy a Wikipedia például a mély és gazdag ízekről értekezik vonatkozó cikkében. De az is lehet, hogy ez valamilyen délszaki doktrína, hogy tudniillik melegben úgyis jobban üt minden, amiben alkohol van, akkor meg nem érdemes még az aromájával szórakozva is izgalmat csempészni bele.

Viszont a netanjai főrabbi kósernak ismerte el, ami az ízében valószínűleg semennyire nem befolyásolja, hiszen ugyanabból készül, mint minden más sör szerte a világon, de legalább tudhatjuk, hogy gondos és precíz előállítás során nyeri el jellegtelen ízét.

Alkoholtartalom: 4,9 V/V%

2007. 03. 17.

2/5

Heineken

holland világos sör

A Heineken legnagyobb hibája, hogy (sikerrel) megpróbál_a_piacvezető és_a_trendvezető sör lenni, így a sört nem csak szombat esténként fogyasztó, ámde arra igényes társadalmi szelet kollektív megvetéssel kezeli, mivel beteges igyekezettel próbál nem elmerülni a divatosság rágalmának posványában – persze mindeközben a saját szubkultúrája egzakt trendfogalmához igazodik, azaz semmivel sem lesz eredetibb.

Pedig a sznobizmuson átlépve – ezzel egyúttal a KK korábbi magánvéleményét is szembeköpve – a Heineken egy teljesen tisztességes pilseni, letisztult és kellemes ízzel, talán az utóhatás egy kicsit híg csupán, illetve van egy, üvegesvilágosokra általában jellemző, de a megszokottnál így is enyhébb kis mellékíz is benne, de ez egyáltalán nem zavaró.

Persze nincs benne semmi érdekes, de nagyon nem is lehet ilyesmiket találni a kategóriájában; az számít jónak, ha minél kevesebb hiba van bennük. Meg persze lehetne egyéni karakterük is, de az nem szokott sikerülni a gyártóknak, meg valószínűleg nem is szándékuk, de hülyék is lennének ilyen önskatulyázással korlátozniuk a célcsoportjaikat.

Alkoholtartalom: 5 V/V%

2007. 03. 10.

3,5/5

Karamalz

német alkoholmentes malátás ital

Rendkívül bizarr aspiráns követezik, egy olyan sör, amibe élesztő helyett glükóz-fruktóz szirupot tettek és emiatt alkohol helyett odaégett sütőtökléíz termett a palackban.

Természetesen közismert, hogy a legújabbkori, tudathasadásos német társadalom előszeretettel fogyaszt mindenféle bizarr élelmiszert, különféle majdnem-dolgokat, amikkel valamilyen irigyelten trendi tevékenységet, mint a sörözés, light üzemmódban utánozni lehet (ld. Radler), és azt is, hogy ezek között ritka az élvezhető termék (persze az ízlés szubjektív, stb), ám az Önök érdekét néző KK letesztelte a Karamalzot, hogy hű olvasóinak soha ne kelljen hozzányúlniuk.

Alkoholtartalom: 0 V/V%

2007. 03. 09.

1/5

Peter’s Black

magyar fekete sör

A KK a hazai sörgyártás egyik legmélyebb bugyrába kalandozott el az ER-PÉ Serfőző Bt. (!) termékével, amelynek a legmeghatóbb tulajdonsága az, hogy literes zöld PET-palackban forgalmazzák, olyan címkével, amit már egy 1982-es zugszeszfőző is szégyellt volna.

A célcsoport viszont a magunkfajta, piaci szempontból nem túl jelentős perverzeken kívül nem hiszem, hogy van ember, aki megvásárol egy ilyen borzalmat, tekintve, hogy 329 forintos ára (GRoby) már magas az idült alkoholisták szinten tartásához, aki nem idült alkoholista, az pedig inkább vesz valami olyat, amit meg is tud inni.

Merthogy a Peter’s Black elfogyasztása kisebbfajta performansznak minősül, a vizuális sokkot ugyanis ízben is csont nélkül hozza; ami – akárcsak a szaga – a híg etilalkoholra emlékeztet, ami mindenképp azt a kényszerképzetet kelti, hogy esetünkben Péter, a sörfőző, összekeverte az ipari krumpliszeszt a vízzel, dobott bele pár íz- meg színutánzat-tartalmú tablettát, majd boldogan palackozta a kapott oldatot, amit valamilyen felfoghatatlan és minden bizonnyal természetfeletti okból a kiskereskedelem fel is vásárolt.

A tömör összefoglalás azonban mindenképp annyi, hogy ez a sör (?) a tömény borzalom, ne menjünk egy megyébe se vele, ha nem muszáj.

Alkoholtartalom: 5,2 V/V%

2007. 03. 07.

0,5/5

Erdinger

német szűretlen búzasör

Az Erdingert szokás_a_high-class búzasörként besorolni, amit leginkább az árérzékeny magyar piac sajátosságai indokolnak: a drága sör mindig exkluzív. Ezért lehet szubkultjelvény Heinekent is inni, többek közt. Esetünkben azért többről van szó, hiszen a többi piaci szereplőhöz képest az Erdinger valóban autentikusabbnak számít, mondjuk a magyar Ilzernél, vagy az osztrák Edelweissnál, hiszen német, a (műsörök hivatkozási alapjaként egyébként már tökéletesen lejáratódott) Reinheitsgebot hazájából származik, etc. Persze a Hoeggaarden státuszértékét nem éri el, de azért mégiscsak van valahol a ranglétrán.

A németekről kialakult sztereotípiákat alapul véve persze elégedetten csettinthetünk, hogy hát ez mégiscsak valódi, német, drága, búza, és ez stimmel is; maradéktalanul hozza a búzasörök kóstolásakor, az alább olvashatók szerint már korábban is megfigyelteket: nagyon szénsavas, búzás alapíze van, enyhén savanyú és hiányzik belőle a keserű felhang, azaz minden jellemzője mérnökien a helyén van (szterotípia!), de mégsem érdekes; nincs benne semmi egyéni; nem (vagyis csak haloványan) érződik a fogunk közé szorult érett búzaszem, mint az Edelweissból, és más fícsöröket sem vonultat fel, hogy meggyőzzön.

Olyan, mint egy prototípus, amihez hozzá lehet mérni az alapadottságokat, aztán hozzánemesteni valami pluszértéket is hordozó tulajdonságot; mint egy búzasör-génbank; bár ez a hapax legomenonnak álcázott szóvirág kicsit degradálónak tűnhet, ami persze nem jogos, mert nagyon preciz, kellemes, csak sajnos unalmas sörről beszélünk.

Alkoholtartalom: 5,5 V/V%

2007. 03. 04.

4/5

Pilsner Urquell

cseh világos sör

Nehéz objektíven értékelni a modern kor sörfogalmának alapítóját, a pilseni sörgyár világhíres 1842-es világosának leszármazottját; főleg ha az ember birtokában van annak a szerencsének, hogy kóstolta azt frissen főzött és csapolt formájában is, ide meg a palackba zárt és halálra utaztatott verzióról kényszerül önnön elhatározása által értekezni.

Merthogy az alaphelyzet mindenképpen kísértetiesen olyan, mintha egy 1:1-fényképen néznénk a párizsi SI-méteretalont, a kezünkben egy asztaloscolstokkal, bár ennyire azért nem vészes a helyzet.

Ugyanis az itthonra importált félliteres Pilsner is magában hordozza az írmagvát az eredeti, ideálisan komlókeserű, kiegyensúlyozott és tökéletes sörnek, de az is tény, hogy a palackozás és szállítás nagyságrendeket ront rajta; esetenként káposztás utóízzel ajándékozva azt meg (zöld íz, hogyne). Az pedig kétes dicsőség, hogy képes felidézni az eredetit (bár hendikep ahhoz a kevés sörfajtához képest, amelynek épphogy az üveges verziója az autentikusabb), mert ahhoz egy már említett fénykép is elég. Mindenesetre vegyük figyelembe, hogy a kritikus hangvétel nem a sör abszolútértékbe tett hibásságának szól, hanem csupán az eredeti énjétől való különbségnek; ugyanis még így is, és ezt nem lehet eleget hangsúlyozni, nagyságrendekkel jobb, nemhogy a teljes magyar piacnál, de még a külföld elsöprő többségénél is.

Ezt valamelyest ellensúlyozza az a gusztustalan globalizációs kézjegy, amivel a tulajdonos SAB próbálja nyomatni világszerte a Pilsnert; az, hogy már Csehországban is alig látni a Plzeňský Prazdoj-logót, az, hogy még Prágában is kb. kétszer annyiba kerül, mint a többi, szintén hazai sör, pusztán azért, hogy megmaradhasson az elitista imázs, az, hogy felmerülhet a kérdés, hogy direkt romlik a többi világos SAB-birtok sör, hogy fennmaradhasson a Prazdoj primátusa, és még hosszasan folytathatnánk a sort.

Egy áldozattal állunk szemben, tehetetlenül.

Alkoholtartalom: 4,4 V/V%

2007. 02. 28.

4,5/5

Arany Ászok Téli Selymes

magyar félbarna sör

Elsőre mindenképp röhögőgörcsöt okoz a fenti szóvirág olvasása, azonban a valóságban örömtelien jól sikerült a kőbányaiak szezonális Borostyán-koppintása (amely egyébként kb. pontosan a post megírásával kerülhet ki a forgalomból).

Kellemesen teljes ízével ugyanis már-már propagandisztikusan eleget tesz az ígért harmónia követelményeinek és ideális félbarna sört szül, annak minden – magyar szinten – nagyjából elvárható jellegzetes

Jegyével együtt.

Sajnos roppant valószínű, hogy ismerve a hazai piac bárdolatlanságát, hamarosan eltűnik a polcok mélyéről is és decemberig viszont sem látjuk, pedig mindenképp érdekes lenne, hogy melyik tudna jobban megkapaszkodni a borsodi és a budapesti verzió közül a hazai piacon, de többé-kevésbé biztosak lehetünk benne, hogy ha a Dreher végül visszavonultatja az évközre, akkor azt gazdasági megfontolásokból teszi, és nem puszta gonoszságból, mégha tagadhatatlan is, hogy a magyar sörpiac és –kultúra minden egyes aktorára a ’gonosz’ jelző aggatható a legprecízebben.

Mai hazafias nekikeseredésünknek vége, mindenkinek jó éjszakát.

Alkoholtartalom: 5 V/V%

2007. 02. 24.

3,5/5

Primátor Double 24%

cseh barna portersör

A KK minden eddigi prágai útja bizonyította, hogy Magyarország csak koszos kis provincia a sörfőzés exhabsburgi területei közül, a cseh főváros azonban (és az ott kapható vidéki produktumok) mindig képes új és új csodákkal meglepni az arra tévedő turistát. A rengeteg, aktuálisan fogyasztott sör közül mégis a legmeredekebb fogást, a Primátor gyilkolópalackját szeretném kiemelni. Maga a brand rengeteg sört tartalmaz, az itthon alapvetően noname náchodi sörgyár ugyanis iszonyú széles termelési palettát birtokol, ami főként a szárazanyag-térfogatszázalék (lásd még: Balin-fok, extrakttartalom) növekvő beosztására épül, és ami fokozatosan barnulva és erősödve a 24%-os, azaz szinte kefírsűrű Double-ben teljesedik ki.

A portersör – a régi címkék tanulsága szerint – valamikor K-Európa-szere népszerű típus volt, egyébként brit eredetű, nevét is a hordárokról kapta, akiknek közkedvelt védőitala volt; jelenleg azonban hazánkban például hiába is keressük. Csehország azonban kontinentális védőbástyaként jelenleg is termeli, még ha nem is lenyűgöző mennyiségben, ahhoz mindenesetre eleget, hogy bármelyik tetszőleges Tesco-ban beszerezhető legyen belőle az (ezek szerint) legismertebb Primátor-féle főzet, ráadásul olyan áron, amit itthon a felső-középkategóriának tartanak fenn (ca 25 Kč).

Mindennek dacára még krónikus alkoholistának is jobb befektetésnek tűnik a híres Schlossmühlénél, hiszen 0,5 l folyadékbevitelhez rendel 0,5 dl alkoholt, míg az utóbbi hasonló egységenként csupán kb 0,15-öt. Ennél minőségibb sörfogyasztóknak az unikumjellegen kívül még a selymes, sűrű édes zamat és a tápláló-illumináló kombóhatás jelenthet plusz vonzerőt, amit a cseh söröktől általában megszokott mellékízmentesség és komplexitás tesz kikezdhetetlenné.

Itt az ideje az importkövetelő tüntetéseknek.

Alkoholtartalom: 10 V/V%

2007. 02. 12.

5/5

Lech Premium

lengyel világos sör

A KK rendkívül súlyos deficittel kell szembesüljön, amikor hónapok elteltével veszi a fáradságot, hogy frissítse magát, különösen annak fényében, hogy egy újfent ajándékként kézbesített lengyel söripari termékről kellett volna szót ejtenie, már nagyon régen. A szégyenérzet nagy úr, így az utókor jóindulata kedvéért még a visszadátumozás mocskos eszköze is eszébe jut a törlesztési procedúra során.

A szóban forgó palack a Lech Premium piwo egy példánya, bájos zöld ruhában, ami úgy néz ki, mintha a cég grafikusa kontaktlencse nélkül próbálta volna lekoppintani a Heineken dizájnját Poznańban. (Lábjegyzet: előbb-utóbb a sörösüvegportrék is fel fognak kerülni, türelem címkét terem.) Elemzését egy kicsit nehezíti, hogy a lengyel fogyasztóvédelmi törvények a jelek szerint nem teszik kötelezővé az összetevők feltüntetését (vagy csak a Kompania Piwowarska nagyon vakmerő), így nehézségekbe ütközik a kóstolási tapasztalatok ilyetén visszavezetése.

Merthogy az íz.

Az íz, az nagyon érdekes, sokféleképpen értelmezhető, de a legalapvetőbb tulajdonsága az, hogy baromi édes; ehhez képest erős, karakán illata van, mintegy az északszláv néplelket szimbolizálandó, de hiányzik belőle a koherencia; a karakter. Nem rossz, külön-külön egyik komponensére sem lehetne rámondani, hogy nem állja meg a helyét a középmezőnyben, de összességében mégis furcsa, valahogy diszharmonikus. Mindezen kételyeinket csak fokozhatja a felismerés, hogy párhetes tárolás után borzalmasan izgalmas, fehéres lepedék kezd kis telepekben terjeszkedni az üres palack fenekétől, ami valahogy a Kilkennyvel (pl) fél év alatt sem sikerült, azaz mégis jó lenne megismerni azokat az összetevőket.

Alkoholtartalom: 5,2 V/V%

2006. 10. 26.

2/5

Amstel Bock

holland baksör

Dacára a hazai sörforgalmazók átlagtípusoktól való eltérési iszonyának, kapni időnként nempilseni, nemvilágos, nemegyforma söröket is, például az Amstel Bockot. Ez különöen örvendetes, hiszen például Kaiser Darkot csak hordóban forgalmaznak, szinte minden más nagyobb márkából meg kapható az alapváltozat és slussz.

Megoldásul lehetne hirdetni fogyasztói öntudatot, meg kereseti visszacsatolást, meg hasonló közgázbölcsességeket, de ha őszintén magunkba nézünk, azért mégsem tűnik valószínűnek, hogy egy aktuális közvélemény-kutatás adatsorával a kezükben a söripari menedzserek hirtelen hamut szórának fejükre, megszaggaták ruháikat és ráébrednek, hogy a nép változatosságot vár. Főleg, hogy valószínűleg nem is.

Mindezek okán különösen meg kell becsülni azt, ami van, mint a Bock, ami hagyományos, jó erős és sűrű, édes baksör, amit elméletileg télen, maximum ősszel kéne inni, de nyáron sem rossz, egyáltalán, bár nem az az egyéni ízvilágú nemzeti kincs, mint a Dreher Bak, de mivel nem is magyar, furcsa is volna, ha az lenne.

Karaktere inkább csokoládésan édes és telt, laktató és tömény. Utóízében is csak az egyenes lecsengést láthatjuk, ami üveges söröknél sajnos nem túl gyakori, szóval ünnepelendő. A próbaúton mindenesetre képes volt arra a furcsa trükkre, hogy mindenféle kíséret nélkül még a palack vége előtt jóllakasson. Folyékony barna kenyér.

Alkoholtartalom: 7 V/V%

2006. 08. 16.

4/5

Tripel Karmeliet

belga világos sör

A KK leborotválja szőrös szívét és olyan sört választ ezúttal, amit az országhatárokon innen is be lehet szerezni, de mivel a borosták gyorsan kiütköznek, azért nem sok helyen. Így van, kisszériás belga palack lép a kockás abroszra, a háromféle malátából ötvözött karmelita Tripel.

Első élményként olyan durván szénsavas, hogy csak utóíze van, de a megbúvó izmos alkohol is kisvártatva kezet ráz meglepett torkunkkal. Ha beleszámoljuk az üdítően gyümölcsös kisérőaromákat is, abszolút malátachampagne, Törleys palackból észre se lehetne venni a turpisságot.

Rejtélyes kérdéseket vet fel a komló hollétéről, hiszen alig, sőt, egyáltalán nem érezni benne bárminemű keserűséget, mindent visz a bábeli ízkavalkád, épp ezért nehéz értékelni: teljesen kívül esik a normális koordinátarendszeren, nem érvényesek rá a földi természettudományos szabályok.

Egészen elborzasztó nyomon követni, mit nem képesek a belgák művelni a sörrel, mintha Oostende és Plzen nem is egy univerziumban lennének: gyümölcsaromák gyümölccsel és –nélkül, csokoládé karamell, fűszerek, bármi, az egyetlen közös bennük hogy semmi közük a közép-európai ’sör’ szó képzetéhez. A belgák bármire képesek. Óvakodjunk tőlük.

(Egyébként aki hasonló érdekességek iránt érdeklődik, próbálkozzon a Bem rakpart Szilágyi Dezső tér körüli részén a Belga sörözőben, vagy Pestszentimrén a Szálfa utca és a Vasút utca sarkán található italboltban, nagy mennyiségű készpénz kíséretében.)

Alkoholtartalom: 8 V/V%

2006. 07. 29.

4,5/5

Krušovice Jubilejni ležák

cseh lagersör

A beszerzési listán északnak haladva most egy újabb, Magyarországon nem kapható cseh sör következik, de ezúttal egyenesen Prágából kiközvetítve a hálatelt KK részére: a Krušovice Jubilejni ležák.

Extra hořký, azaz keserű sörnek hirdeti a márkától megszokott pezsgősüvegdizájn, és ez igaz is, főleg ha már kicsit megmelegedett a palackban. Íze teljesen letisztult, és bár teljesen dominál benne a keserű komló, megmutatja azt a kicsit a frissen sült kenyér illatára emlékeztető utóízt, amit a KK első, még gyermekien karcos kritikájában az Imperi-alnál is tapasztalhatott.

Ennek kapcsán érdemes megfigyelni, hogy Magyarországon a rendszerváltás, a söripar privatizációja során a kétségtelen minőségi ugrással együtt járt a kínálat homogenizálódása is: szinte teljesen eltűntek a sörkülönlegességek, adott márkanéven belül majdnem mindenhol csak egy főzött sörtípus maradt. Hazai főzésű barnasörből például csak a Szalon Barnát és az igazából bak Bakot lehet kapásból felsorolni, pedig húsz éve még egy falat ki lehetett volna tapétázni a címkékkel.

Ez önmagában még csak egy szomorú tény lenne csak, de annak fényében, hogy a hasonló történelmű Csehországban/Szlovákiában (hogy a nyugati államokat ne is említsük) valahogy mégis rengeteg gyár rengeteg típusa maradt talpon, csak Krušovicéből van hatféle, mégis inkább vérlázító, hogy így történt.

Mindegy, egyszer majd a magyar sör ismét szép lesz, méltó régi nagy híréhez, csak ki kell várni. Addig meg inni csehet.

Alkoholtartalom: 4,7 V/V%

2006. 07. 28.

4/5

Staropramen Ležák

cseh lagersör

Az eddigi gyakorlattól eltérően – és némi olvasói-támogatói hátszéllel – a KK ezúttal egy hazánkban nem kapható sört vesz szemügyre, a közismert prágai Staropramen szlovákiai terjesztésre szánt lagersöre lesz az alany.

Ezzel kapcsolatban, a dilettáns amatőr-státusz megtartásáért vívott lankadatlan harc jegyében a Komlókutató kénytelen beismerni, hogy végérvényesen és reménytelenül elveszett a sörtípus-fogalmak erjesztőkádas útvesztőjében.

Eddig olybá tűnt, hogy a kontinentális világos söröknek van két fajtája, az ászok (lager) és a pilseni, ami közül az utóbbi keserű, az előbbi meg nem. Ennek dacára rengeteg honlap állítása szerint igazából a lager egy gyűjtőfogalom az alsó erjesztésű sörökre és a pilseni csak ezek egy fajtája, pl. a bakokkal egyetemben. Az egyértelműség jegyében oldalunk mindenesetre tartja magát a lager-pilsner felosztáshoz, és ha talál valami normális útmutatót, jelen hasábokon azonnal megosztja azt.

Akadémikus jellegű terminológiai vitánk után lássunk sört. A Ležákról első kóstolásra az a véleményem alakult ki, hogy olyan, mintha meleg sört innék hidegen; azonos intenzitással bontakozott ki a komló és a maláta, kavargó nyomukban pedig alkoholos ízvonulat, majd némi helyezkedés az egész mintaszerű lagerkompozíciót öltött fel. Szóval a Staropramen sörgyár nem hiába régi kedvenc. Az utóíze kicsit furcsa, fémes elemek jönnek be a lassan rögeszmés sósmogyoró mellé, de messze nem bántó, az ’új’ helytállóbb jelző talán. Ráadásul még a címkéje is szép.

Alkoholtartalom: 5 V/V%

2006. 07. 08.

4/5

Leffe Radieuse

belga ale

A belgák első számú apátsági söréből Magyarországon két (már amenniyre) ismert típus van; a barna és a világos, mindkettő megérdemelne sok-sok dicsérő hasábot; de most a két másik itthon forgalmazott, de ismeretlenebb verzió egyikét vizsgáljuk meg.

A Radieuse a legfeltűnőbb a négy típus (Brune, Blonde, Triple és önmaga; de Belgiumban van pár további fajta is) közül, amiben a szürreális málnásan rózsaszín palackfóliázás nagy szerepet játszik. A ’radieuse’ szó egyébként hangzása dacára nem a magfizikával kapcsolatos, gondolnánk, pedig tulajdonképpen mégis, sugárzót jelent. Titokzatos és magával ragadó, érdekes illata van, így a csomagolás után egy újabb stációval továbbtaszítja bennünk a kíváncsiság szikráját (!képzavar!), így jöjjön a kóstolás.

Kezdetnek a Dark legjobb mogyorós-karamelles-csokoládés vonulatát hozza, kicsit talán fűszeresebben (koriander és curacao is van benne…), de ami a fő különbséget hozza, a brutális alkoholtartalom, ami markánsan (de nem bántóan) meghatározza az utóízt is, de még gyomorban is érződik – némi kommerszes edzés persze biztos segíthet ezt eltüntetni, de lehetséges, hogy csak az ízérzékelés részleges feladása mellett.

A színe, neve ellenére, nem túl barna, bár valamennyire sötét, kicsit B/borostyános.

Mindenképpen említésre méltó húzása a Radieuse-nek, hogy a megjelenés-illat-íz-összhatás vonulatot sikerült úgy felépíteniük, hogy a magas indítás dacára is minden lépcső képes legyen újabb pozitív meglepetéseket hozni, az egyetlen hibája talán, hogy a többi Leffe mellett ez már szinte elvárássá vált.

Alkoholtartalom: 8,2 V/V%

2006. 06. 24.

5/5

Gösser Ice

osztrák ’jégsör’

Érdekes alanyt hozott magával a futószalag, állítólag jégsört, bár azokról úgy szólt a történet, hogy a kifagyó víztől épp, hogy erősebbnek és aromásabbnak kéne lennie, míg a Gösser a legkevésbé sem az, szóval lehet, hogy a Brau Union gyártói honlapja sem véletlenül teszi idézőjelbe a megnevezést.

Íze, bár tagadhatatlanul friss és kellemes, de szintén nem teszi túlzottan emlékezetessé – keretnek tökéletes, de nincs benne semmi karakter. Még a szaga lehetne a leginkább megragadó, ha eltekintünk a balatonvizes hátsó gondolatoktól, szóval egész határozottan felüti rút fejét a divatsörré bélyegzés ördöge.

Tudathasadásos állapotot okoz a besorolása, mert a külön-külön számba vehető egzakt jellemzők alapján jónak kéne mondani, de az egész mégis kicsit jellegtelen, kicsit semmilyen, és emiatt, illetve a trendsör-motívumok miatt (átlátszócímke, csavaroskupak, C.U.L.T szűrési technika) kicsit viszolyogtató hatást kelt; de hogy ne legyünk ilyen előítélesen igazságtalanok, fontos megjegyezni, hogy azért bőven vannak az Ice-ban szép pillanatok is, például az ideálisan kesernyés ízösszhang, aminek azonban sajnos semmilyen nyoma nem marad, az kimerül a lágy, édeskés és semmilyen utóízben.

Szóval patikamérleggel összeállított, (borász jelzőt lopva) tengerentúli stílusú és partisegédeszköznek (à la Miller) tűnő sörről van szó.

Alkoholtartalom: 4,8 V/V%

2006. 06. 20.

3/5

Edelweiss Kristallklar

osztrák szűrt világos búzasör

Idegen pályákról érkezik versenyző: itt a KK történetének első nyugati búzasöre, a felső-középkategóriás Edelweiss. Bevallom, személy szerint először idegenkedve tekintettem a nem tisztán árpából készített mutációkra, de néhány kikacsintás után, ráérezve a búzasör lehetőségeire, egészen érdemesnek tűnik a vele való próbálkozás.

(Itt szeretném megragadni az alkalmat és felhívni a kevésbé tapasztalt, ám újdonságok iránt fogékony olvasók figyelmét, hogy amennyiben nem köti őket gyermekkori eredetű vonzódás a hungarocell ízéhez, ne próbálják ki a rizssört, az indiaiakat pedig különösen ne.)

De maradjunk az osztrákok által ’havasi gyopár’ névre keresztelt búzasörünknél, bár kétségkívül nehéz a hagyományos besorolások szerint kóstolni, hiszen alapvetően más karakterű. Mindenesetre próbáljuk meg. Szóval, az illatával nem fog hódítani, bár nem is olyan rossz, de az igazi érdekesség azért mégiscsak az íze: savanykás, éppen csak finoman átsuhanóan keserű, de az igazi harmóniajátékot valóban csak citrommal hozza ki, amitől a lap szellemisége szerint sajnos el kellett tekintenem.

Utóízében, nem tudni, hogy csak az elvárások miatt-e, de határozottan a kalászból augusztusban frissen kilopott búzaszemekére emlékeztet, valami érdekes fémes-kesernyés-savanyú-édes, megfoghatatlan, de kellemes kísérettel, ami egy kicsit a belga apátsági sörökre emlékeztet.

Egyébként meg, bár ez pohárban érvényesül igazán, de kegyetlenül habzik, szóval ivás közben állagra akár valami érdekes ízű turmixra is büntetlenül asszociálhatunk. Jó.

Alkoholtartalom: 5,5 V/V%

2006. 06. 19.

4/5

Kőbányai

magyar világos sör

A sztereotípiák lassan enyésznek el: sok-sok éve aláhullott már a söripari tervgazdálkodás; a piaci liberalizáció behozta az import olcsósöröket, a kollektív tudatalattiban még mindig a Stájngrúber* van elkönyvelve mélypontként, biztos a panelszagúan kádárista név miatt.

Pedig köztudomású, illetve nem az, de annak kéne lennie, hogy az 50-100 Ft közötti, németes nevű, de ismeretlen márkák közül inkább nem szabad választani, mert azok 1) nem sörök, 2) csak a tisztiorvosi szolgálat különös jóindulata nyomán terjeszthetők élelmiszerként, ennek dacára (ránézésre, budapesti hipermarketekben) mégis sokkal jobban fogynak, mint a kábé azonos árkategóriájú Kőbányai.

Ami egyébként, aggodalomra semmi ok, tényleg nem jó sör, de azért inkább van köze a műfajhoz, mint a fent említetteknek. Konkrétabban: majdnem sörillata van, és bár elsőre az íze nem valami meggyőző, de utána sem nagyon, azért a hányingerkeltéstől még messze jár. Baromi híg, íze jelentős részét kiteszi a savanyú mellékvonal, de búcsúzásul, meglepő módon, komlós utóízt is hagy, persze csak a jó öreg polimerüzem-kipárolgásos vonal mellett. Utoljára, lehet hogy csak palackhibaként, de egész érdekes mézes lezárssal búcsúzik.

A címkén azt írják, hogy „azonnali felfrissülés”, ami feltétlenül igaz, amennyiben a habarcsozás üres tízperceiben valamit gyorsan le szeretnénk gurítani, ásványvízzel meg azért mégiscsak kiröhögne a brigád. Ha azonban érdekel minket annyira a sör, hogy amatőr kritikákat olvasgatunk róla, igyunk inkább mást.

(*Steingruber, ném: ’Köbányai’)

Alkoholtartalom: 4,5 V/V%

2006. 06. 18.

1,5/5

Soproni

magyar világos sör

Elérkezett az alapváltozat ideje is: az 1895 sikere után a KK górcső alá vette a soproni fapados modellt, az Ászokot, amit most már nem is hívnak Ászoknak, de a mendemondák szerint egészen visszataszító ízzel bír.

Népsörhöz képest mindenesetre szokatlanul igényes dizájnja van, ami már-már azt a kényszerképzetet kelti, hogy talán Magyarországon sem szükségszerű, hogy ami olcsó, legyen ronda is. Ehhez mérhetően fokozott izgalommal került sor a kóstolásra is: határvároshoz méltó kettősséggel üt a Soproni, egyszerre kesernyésen sörízű és hamisítványosan dogkútaromájú.

Tulajdonképpen egész érdekes játék figyelni, épp melyik vonulat kerekedik felül és határozza meg az aktuális véleményünket, bár azért biztos, hogy a teljes fél liter erejéig ez nem fogja lekötni a figyelmünket, de sajnos más figyelemreméltó nincs a sörben, hacsak (immáron ízlelőbimbó-károsodástól rettegve) nem említjük a Holstennél már megfigyelt pörköltmandulás lecsengést, ami egyébként tényleg jobb, mintha a súrolószeres bénasör-vonulat tenné zárásul tiszteletét.

Alkoholtartalom: 4,5 V/V%

2006. 06. 10.

2/5

Holsten Premium

német licenc lagersör

Van egy meghatározó piaci sörszegmens kis hazánkban, melyet talán úgy lehetne a legjobban definiálni, hogy „minőségi licencfőzött közfogyasztási cikk” – értve ezalatt bővebben kifejtve azt a polcot, amin rendszerint német nevű, diznájos és eredeti kiadásukban valószínűleg az egekig magasztalható belbecsű, de itthon, bár viszonylag jó minősében utángyártott termékék sorakoznak.

Ennek a kategóriának oszlopos harcosa a Holsten is, amit régebben nálunk gyártották piros meg zöld kiadásban, mára azonban csak az utóbbi maradt, ráadásul Horvátországban főzve. Konspirációra hajlamosabbjaink akár ebben is láthatják annak magyarázatát, hogy ugyanazt az édeskés felhangot találni meg benne, amit a szintén balkáni főzésű Tuborg is magáénak tudhat, de ez egy másik zsoltár tárgya.

A Holsten íze egész érdekesen összetett, a szokásos nyitó keserűség előbb az említett édességgé lényegül át (az ilyesmit szokás állítólag a helyi víznek tulajdonítani; de az is lehet, hogy egy szerb partizán a délszláv háború zűrzavarában valóban elásott egy raklap krumplicukrot a hegyekben, ami időközben elszennyezte a vidék ivóvízkészletét), majd, ami igazán meglepő, egy kis pörkölt mandulásan sós ízzel búcsúzik – bár ezt az ízkavalkádot lehet, csak a kóstolás előtt felelőtlenül elfogyasztott hagymás bab okozta, mely bűnéért a Kontár Komlókutató ezúton is vezekelni kíván.

Alkoholtartalom: 5,0 V/V%

2006. 06. 08.

3/5

Dreher Bak

magyar barna baksör

Az ember hajlamos fikázva kezelni a hazai mezőnyt; hiába küld hazafias lelkülettel rendszeresen Kőbányait vagy valamilyen Ászokot, esetleg valami középmezőnybélit is az adott napi magyaros ebéd mellé, a lelke legmélyén mégiscsak sóvárgással vegyes irigységgel nézi a szomszéd polcon hivalkodó Carlsbergeket, Budweisereket, stb; az ír-belga nullaharminchármas csodákat meg pláne.

Ha szóban forgó öntudatos polgárunkat megkérdezzük, garantáltan valami olyat válaszol, hogy a Borsodi/Soproni/akármi igenis a világ legjobb söre; de az is biztos, hogy eközben igyekszik kerülni a tekintetünket, mintegy attól félve, hogy egyébként sírva a padlóra hullik és bevallja, hogy a szíve mélyén az lappang, a cseh/német/dán sörök sokkal jobbak. Amennyiben Ön is felfedezni véli magán ezen szimptómákat, a KK örömmel tájékoztatja, hogy van magyar sör, amit egyenes tekintettel emlegethet a legjobbak között: a Dreher Bak.

Állítólag rendszeresen nyer mindenféle nemzetközi díjat barna kategóriában, így tényleg érthetetlen, miért tenyészik a sokadik vonalban a magyar sörpiacon, szinte nulla marketinggel lenyomva. A Bak kitűnő példa arra, hogy az igazi óriásoknál nem kell reklámozni az erőt; a 7,3-as alkoholtartalom csak a hátoldalon, kábé nyolcas betűmérettel van csak feltüntetve. Az erősség önmagában nem erény, persze, csakhogy a Bak ízben abszolút harmonizál vele. Hihetetlenül telt és selymes, sűrű sör; hihetetlen ízzel, amiben harmonikusan egyesül a komló kesernyés íze, a barnasörös édesség, és a speciálisan bakos kávés aroma.

Mielőtt valakiben felmerülne a gondolat, a Dreher sajnos nem fizet a kedvező kritikáért, így amennyiben Ön önérzetes sörgyártulajdonos, kérjük, lépjen kapcsolatba a korrupt KK-val a fenti e-mailcímen egy méltányos szponzori összeg megajánlásával, és a Bak (kellő nagylelkűség esetén) pillanatok alatt porba hullhat.

Alkoholtartalom: 7,2 V/V%

2006. 05. 19.

4,5/5

Soproni 1895

magyar pilseni típusú világos sör

A ’Magyarország sörgyárai’ matinésorozat ezúttal a nyugati határszélekre látogat és megismerkedik a Soproni „Brau Union” Sörgyár 111. évfordulós emléksörével.

Már az első szemrevételezés felveti a problémát, miszerint érthetetlen eljárás, hogy ha Magyarországon egy sör 5,3 térfogatszázalék alkoholt tartalmaz, azt egyből óriási betűkkel az csomagolásra kell applikálni. Egy ilyen sör nemhogy nem erős (ami egyébként sem feltétlenül az üdvösség kérdése, hiszen a Bivaly meg a barna Leffe is egyaránt 6,5-es például, és az egyik ezt reklámozza magáról, a másik meg nem, mégsem ez alapján születik köztük rangsor – illetve mégiscsak ez alapján, csak fordítva), de még csak ki sem emelkedik az egyébként is 5 körül mozgó mezőnyből. Sebaj.

Ennél inkább örülhetünk annak, hogy a Soproni 1895 legalább egy egészen jó sör, kellemesen kesernyés saazer komlóval – bármi legyen is az* – és semmi bántó utóízzel. Ennek persze természetesnek kéne lennie, de mivel, mint azt a Borsodi példája is mutatja, nem az, mégis megemlítjük. Ezenfelül külön jópontot ér az ideális szénsavasság is; végre lehet az ízét is érezni egy sörnek.

(*A saazer komló a sör honlapja szerint egy csehországi nemes, pilseni sörökhöz való fajta.)

Alkoholtartalom: 5,3 V/V%

2006. 05. 19.

3,5/5

Borostyán

magyar félbarna sör

Az oldal el szeretné kerülni az elfogultság látszatát, ezért most egy másik bőcsi főzésű sört kell, ezúttal pozitív végkicsengéssel vizsgálunk. Erre a szerepre – a licencsöröket nem számítva – tulajdonképpen csak a Borostyán jöhetett szóba; a Borsodi prémium söre.

Már ránézésre sem egyszerű ital, hiszen maga a sörfőzőmester (Arany József) dedikálta a hátcímkét, kedélyesen részletezve remeke erősségeit – amik tagadhatatlanul léteznek egyébként, lageres, de teltebb, kellemesen édeskés ízű sörrel találjuk magunkat szemben a (tíz évvel ezelőtti, kelet-európai konzervatív törpepártlogókat idéző) címke kiváltotta elmélázás után.

Mindenesetre az ízkomplexitásra releváns magyarázatot jelent, hogy míg például a Pilsner Urquell három, a Borostyán nem kevesebb, mint hét összetevőből készül, ami azért egy kicsit ront az autentikus illúzión, akár még azt a hátsó gondolatot is elindíthatja, hogy egy ízesített Borsodit iszunk, ami persze nem így van; de garantáltan a koktéljelleg mellékhatása, hogy az ízintenzitás és az alkoholtartalom semmilyen indokolható viszonyban nem áll egymással.

A Borostyán tagadhatatlanul jobb sör, kellemesen fanyar, kissé kenyérre emlékeztető utóízzel; a színe viszont egészen gyönyörű. Ideális szoktatósör a tré italok világából a minőségi alkoholizmusba, így népnevelő szerepét nem szabad lebecsülni.

Alkoholtartalom: 5,2 V/V%

2006. 05. 18.

3/5

Borsodi Világos

magyar pilseni típusú világos sör

Állítólag a Borsodi a legnépszerűbb magyar sör; de amióta a KK-nak többször is volt szerencséje nyomon kísérni, ahogy bárdolatlanabb ízlésű honfitársai a Tescoban (is) különösebb fájdalom nélkül pakolnak tetszőleges <100 Ft-os sörből már-már az ÁNTSZ érzékenységét súroló mennyiséget a kocsijaikba, ezt az adatot hajlamos kétkedéssel fogadni.

Igenám – szúrhatná közbe egy lokálpatrióta töltetű északmagyar olvasó – csakhogy a Borsodi az említettekkel ellentétben egyrészt magyar, másrészt sör. Az meg hogy alig drágább a fentebbiek high-end részénél, akár azzal is magyarázható, hogy Bőcsben biztos olcsó a munkaerő.

Hogy feloldjuk a titkon már régóta marcangoló rejtélyt, fogtunk egy palackot és megkóstoltuk, majd megállapítottuk (bár járatlanok vagyunk a népsörök kusza és izgalmasan változó világában), hogy joggal viseli a megtisztelő statisztikai fokozatot. Épp, mint a Blikk. Tulajdonképpen távolról sem minőségi, de egyrészt nem is állít ilyet magáról, másrészt pedig a célközönség sem ezt várja tőle; és még mindig jobb (igen, itt már nem működik az újságos párhuzam), mintha kétszázalékos dögkútízű import műsörre költené pénzét a magyar egységsugár.

Visszatérve a konkrétumok unalmas világába, híg, állítólag pilseni típusú sör, de inkább vízízű, mint keserű. Fogyasztás közben a legkevésbé sem markáns, viszont fél-negyed órával utána szinte harapható a tartósítószeres(?) – adalékanyagos(?) utóíz, így abban biztosak lehetünk, hogy nem a magyar söripar büszkesége, de egy körömpörkölt – esti RTL Klub menü mellé kiváló. Vagy ha nincs más.

Alkoholtartalom: 4,6 V/V%

2006. 05. 16.

2/5

Бiла Нiч

ukrán szűretlen barna búzasör

Távoli tájak különlegességeit kóstolni már csak azért is nehéz, mert véletlenül sincs ukrán L betű a fontkészletben, ezért ezúton kérek elnézést minden szlavisztika szakos olvasótól az orosz-ukrán keverékírásért.

Magáról a sörről már nehezebb írni is valamit: szinte tapinthatóan sűrű, de gyenge, híg és koncepciótlanul savanyú italról van szó, amiben találhatóak ugyan olyan ízek, amik tanúsítják, hogy látott valódi hozzávalókat, de azt is tükrözik, hogy a sörgyárban (ami egyébként az Ukrán Sörgyárak mikolajvi – vagy valami hasonló – üzeme) nem sokat tettek hozzá a műhöz. Szóval akit a balsorsa kelet felé vet, kísérletezzen valami szebbel.

Alkoholtartalom: 5 V/V%

2004. 05. 11.

2/5 (kép)

Guinness

ír fekete sör

A KK gondban van a bálványszerű söridol bemutatásánál, mert óriási paradoxont kell leküzdenie és még az énképe is csorbát szenved. Lássuk, miért.

A két lábon járó hazai populáció sört már életében a Sárkány-Ritterburg-Mühlentor háromszögön kívül is fogyasztó része szinte egybehangzó véleménye szerint a Guinness Draught a sörivás csúcsa, a minőségi élvezet szinonimája és egyáltalán, a fekete cseppekbe sűrített kánaán. Ez, illetve a bárdhárfával kiegészített sejtelmesen tündöklő, mesterien dizájnolt palack mind áhitatos szomjúságot ébresztett bennem iránta, már az első, igazolványkérésen izzadós sörbeszerzésem óta. De egyrészt a véletlen, másrészt a 500 huf/330 ml arány egészen mostanáig várattak, így aztán tökéletes extázisban fejtettem le a kupakot életem első csodapalackjáról. Először az illattal szembesültem. Nem éreztem tőle hirtelen zsigerien szétáradó energiarobbanást, de kellemes és újszerű volt, így bizakodva töltöttem pohárba az élénken reklámozott csapolásszimulátor-golyóval az első néhány kortyot. A színe tökéletesen megfelelt az elvárásaimnak: drámaian fekete; alacsony, lágy habbal.

Ezután megkóstoltam.

Egy pillantra átéreztem, milyen lehet egy Suzuki motorjának lenni, amit 100 km/h-nál hátramenetbe kapcsolnak és újra beleugranak a gázba. Szinte lefejelt a hirtelen változás az első benyomásaim és az ízek között – megfejthetetlen aromájú, alig lenyelhető ale-t tartottam a számban, amit az ízlelőbimbóim a hirtelen sokktól valamilyen szürreális, de veszélyes vegyszerként értelmeztek, és végül pusztán az ára vitt rá, hogy utolsó cseppig leküzdjem mind a három és egyharmad decit.

Mindez persze nem lenne akkora tragédia, ha most leírhatnám azt, hogy szerintem a Guinness egy kalap szar, legfeljebb kulináris tahónak érezném magam egy kicsit. De nem írhatom ezt, mert nem az. Igazából valami olyan benyomást hagy maga után, mint egy Bartók-zongoradarab: értelmetlen és tenyérbemászó baromságnak tűnk elsőre, de egészen rövid gondolkodás után ráébred az egyszerű elméjű halandó, hogy csak az ő befogadóképessége korlátozott hozzá. Remélem, mire ötven leszek, már ízleni fog az Allegro barbaro mellé – addig is spórolok egy csapolt korsóra az Irish Cat Pubból.

Alkoholtartalom: 4,2 V/V%

2006. 05. 03.

(egyelőre értékelhetetlen)

Kilkenny

ír bordó sör

A Guinness tarkasörére már csak az ára miatt is nagy elvárásokkal tekintettem (a 0,33-as üveg az 500.- körüli ármezőnyt színesíti (ha-ha), de nem hiszem, hogy bárkit meglepnék a kijelentéssel, miszerint nem csak az lehet drága, ami jó. Ezt az instant életbölcsességet a Kilkenny is igazolja, de csak a feltételes mód jogosságában: ha létezik a tökéletes sör receptje, az ír bácsik egészen sokáig jutottak a másolásban.

Az csak a dolog egyik fele, hogy a színe önmagában különleges hangulatot kölcsönöz, a lényeg inkább abban kereshető, hogy az íze ezt még fokozni tudja. Pontosan az ideális aroma, illat és íz: kiteljesedik az a kicsit friss kenyérre emlékeztető utóíz, amit a jobb sörök érinteni szoktak; a magyar <200 huf-sörökhöz szokott ínynek pár korty után már töménynek tűnik az idealitása – pár hónap szoktatás után már biztos természetes lenne.

A Kontár Komlókutató természetesen ez alkalommal sem tekint el az eltévelyedett, hiszékeny fogyasztó felesleges információkkal traktálásától, ezért most néhány sörtörténeti sor jön. Szóval, Kilkenny (avagy gaelül Cill Chainnigh) egy város, illetve egy megye Írország délkeleti részén, azaz itt is a sörnévadás egy végtelenül fantáziadús példáját láthatjuk. Magáról a Kilkennyről egészen kevés forrás található, de a lényeg valami olyasminek látszik, hogy az egyik legismertebb ír vörös sört, amit 1710-ben francia szerzetesek kezdtek főzni Kilkennyben, a 20. századra már rég Smithwick’s-nek hívták, de ezt a kontinentális európai alkoholisták kedvéért megváltoztatták valami könnyebben kiejthetőre. Azóta angolszász nyelvterületen többfelé egy édesebb Smithwick’s-féle vörös sört futtatnak Kilkenny néven, de közép-európai exportra meg nem, szóval a fonal csoda, hogy eddig megvolt. 1965 óta a Guinness brandje alatt fut, majd azzal együtt a Diageo konszern kezébe került.

Alkoholtartalom: 5,0 V/V%

2006. 04. 21.

5/5

Krušovice Imperial

cseh lagersör

A pezsgőre hajazó megjelenésű üvegből kibontás után ideális sörillat robban ki, ami már kezdetnek is kecsegtető beltartalmat ígér. Ez a benyomás nagyon a megkóstolás után sem változik: élénken komlós íz, de vastagon megvan a maláta édessége is. Az összhang egészen ideális, szinte puccsszerű meglepetéssel valamilyen baksört juttat eszembe, pedig nem (pontosan, ez a leírás volt olyan szar, mintha egy borkóstoláson vették volna jegyzőkönyvbe). Egyébként cseh viszonylatban semmi meglepő.

Az üvegen olyanokat olvasni, hogy „královský pivovar”, meg hogy „cisaře Rudolfa II”, ami arra utal, hogy a Habsburgoknak volt ízlésük, pedig Bocskai okán nekünk őt annyira nem is kéne szeretnünk.

Hogy meglegyen a közszolgálati szekció is, elmesélem még, hogy a Krusovicét – meglepő módon – egy Krušovice nevű faluban, az úgynevezett Krušovicei Királyi Serfőzdében főzik (miért nem lehet szinonimát találni a Krušovice szóra?), amit 1517-ben alapítottak, miután a svatováclávskái egyezmény az arisztokráciának is engedélyezte a sörtermelést. 1581-ben az aktuális örökös, Jiři Birka megcsinálta az üzem nagy ugrását: sikerült szerződést kötnie II. (nálunk I.) Rudolf császárral, melynek értelmében a krušovicei serfőzde udvari beszállítóvá lépett elő, megkapva dekorációnak a most is látható királyi koronát. A császárt a jelek szerint kellően megbűvölte a sör, mert 1583-ban megvette az egész gyárat, a folyamatos alapanyagellátást és termelésnövekedést biztosítandó. Ettől kezdve a fejlődés szinte végtelenül szárnyalt; 2005-ben épp Csehország ötödik sörgyára volt a cég.

Alkoholtartalom: 5,0 V/V%

2006. 04. 18.

4/5